Kamionozás Kanadában

2017\09\05

Iowa-80 truck stop. Kamionosok játszótere.

 

Mármint az Észak Amerikában közlekedő kamionosoké mivel ez az ikonikus útszéli pihenő az Usa területén található. Szerintük, és egyes források szerint a világ legnagyobb kamionos megállója. Az Interstate 80 (I-80) transzkontinentális autópálya mentén található, ami kettészeli az Usa-t a keleti parton lévő New Jersey-ből, egészen a nyugati parton található San Francisco-ig, ahol a (US-101-s) útba csatlakozik be, és ér véget 4667 km után.

i-80-map-01.png
Nos ez az út áthalad Iowa államon keresztül, ahol a 284-s kihajtónál, Walcott közelében találjuk meg a kamionos kánaánt. A története igen egyszerű, és tipikusan amerikai história, mely 1964-ben kezdődött, amikor a Standard Oil Company (most Amoco) területi képviselője, és egyben az Iowa-80 alapítója Bill Moon, megvette a területet, és a céggel közösen felépítette az első töltőállomását. Kezdetben csak egy kis kamionos bolt, egy szerelő műhely, és egy étterem volt, ami 1965 szeptemberében Moon irányítása alá került. 1984-ben a Standard Oil társaság úgy döntött, hogy értékesíti a helyet.

i-09.jpg
Moon ekkor már 20 éve volt a telep vezetője, és feleségével úgy döntött, hogy megvásárolják a cégtől, így rokonaiktól, és barátaiktól kölcsönzött pénzből sikerült megszerezni.
Miután a Moon család tulajdonába került az ingatlan, elkezdték fejleszteni, és szükséges szolgáltatásokkal kibővíteni. Carolyn Moon, Bill felesége elmondása szerint, a férje szeretett a kamionosok között üldögélni, és beszélgetni velük arról, hogy hogyan tudná kényelmesebbé, és funkcionálisabbá tenni a truck stop-ot. Egyszerűen az élete volt ez a vállalkozás, szeretett mindent, ami a kamionokkal és a kamionozással volt kapcsolatban.

i-11.jpg

Bill Moon 1992-s halála évében csatlakozott az Iowa-80 a Travelcenter of America franchise szervezethez, de a család irányítása alatt van még mindig. Napjainkban a megálló a Moon család második generációja vezeti, és felügyeli, ami mára már elképesztő méretűre növekedett. Többek között, egy 300 férőhelyes étterem, ajándékbolt, egy Super truck bemutatóterem, fogorvosi rendelő, fodrászat, csontkovács-masszőr, mosoda, 60 férőhelyes moziterem, egy kamionos tv szoba, 24db zuhanyzó fülke, 10 benzin, és 16 gázolajkút, 7 kamionbeállós szerviz, kamion mosó, CAT mérlegállomás. És a lényeg, egy Iowa-80 múzeum amit az alapító tiszteletére hoztak létre 2008-ban, ahol bemutatják a kezdetektől a cég történetét.

i-02.jpg

i-04.jpg


A komplexumban többek között megtalálható egy 900! férőhelyes kamion, egy 250 férőhelyes autó, és 20 férőhelyes busz parkoló.


Az Iowa-80 területén minden év júliusában megrendezésre kerül, a Walcott Truckers Jamboree, ami 3 napon át a kamionosok zarándok helyévé válik, közel 44 ezres látogatottsággal. Ezenkívül az Iowa 80-as csoport tulajdonában van a Joplin (MO) Petro az Interstate 44-en, Oak Grove (MO) a 70-es autópályán Kansas City mellett, és Kenley (NC) 95 autópályán az Interstate 95-ön.

 

Eddig tartott a történelmi beszámoló, és most jöjjön az amit én tapasztaltam. A neve igaz!! Tényleg ez a legnagyobb kamionos megálló, amit valaha láttam. Megfordultam már jó pár parkolóban Amerikában, és Kanadában, de ez minden képzeletet fölülmúl. Kamionok tömkelege jár-kel naphosszat, szinte nincs megállás. A parkolók kihasználtsága, még napközben is magas, nem beszélve este, mikor a kollégák a napi munkájukat maguk mögött hagyva leállnak egy kis esti pihenőre. A töltőállomáson mindig áll kamion, a szerviz állandóan nyüzsög. Egyrészt a kamionosok használják, másrészt pedig a sok turista, akik csak azért keresik fel ezt az ikonikus helyet, hogy megtapasztalják, milyen is a világ legnagyobb kamionos parkolójában lenni. Az étterem tele volt amikor először ott voltam. Az autók részére fenntartott parkolóban rengeteg autó állt, mind turista. Az ajándékbolt tele, szépen fogyott a kulcstartó, meg a sok bizbasz, pedig elég borsos áron kínálják a portékát. Az étteremben is ezt tapasztaltam. Az átlag árhoz képest, amiket úgy általában látok a különböző parkolókban, sokkal magasabbak az árak. Ami azért érthető. Nekem tetszett az egész úgy ahogy volt. De azért nem ez lesz a kedvenc megállóm, már csak azért is, mert ritkán jutok el ide, másrészt meg azért, mert drága, és nem nyújt többet, mint egy "Pilot - Flying J"

Nos ennyit a világ legnagyobb kamionos megállójáról.

 iowa-80-1.png

USA Kamion Shop Truck stop Iowa-80

2017\08\21

Iskolakezdés Kanadában.

Iskolarendszer Kanadában, egy kicsit más, mint Magyarországon.

Ezekről a különbségekről szeretnék nektek most írni.

 

Naptár szerinti iskolanap 188, a minimális iskolanap 180. Iskolaszüneti nap 8.

Ez a tanárok miatt van, a szüneteket kivéve.

 

Tanévkezdés általában szeptember első keddjén van. Nem kell megjelenni kirittyentve, csiniben, hanem sima ruhában mennek a gyerekek. Itt nincs évnyitó-évzáró ahol szépen ünneplő ruhában ácsorognak a gyerekek és hallgatják az igazgató unalmas beszédét :-D

Körzet szerint vannak beosztva az iskolák. Tehát hiába van mondjuk 2 általános iskola ugyanabba a távolságba, pl 1-1 km-re, abba kell járni kötelezően, ahova tartozunk a lakóhelyünk szerint. 3 fajta általános van. Az angol nyelvű, a francia nyelvű, és van keresztény iskola. Utóbbiba akkor vesznek fel, ha megfelelsz a követeléseknek, pl.: mindkét szülő,és és gyerek is meg van keresztelve, minden vasárnap járnak templomba, és ehhez hasonló kritériumok.

 

006.jpg

Indulás az iskolába, a busszal.

 

Első kézből az általános iskoláról tudok írni, mivel ebben van tapasztalatunk, azon belül is az első két osztályról. Idősebb gyermek 7 éves, idén kezdi a 3. osztályt.

 

Az iskolarendszer provinciánként különbözik. Ontárióról, és Brit Kolumbiáról tudok részletesebben írni, mivel itt van tapasztalat. Kezdjük Ontárióval.

A tanévkezdés, és tanévzárás, tehát az első, és utolsó nap rendes tanítási nap.

Beszélgetnek kinek hogy telt a nyári szünet, ismerkednek az új osztálytársakkal, tanárokkal. Tehát fogjuk rá, hogy ez egy osztályfőnöki óra (nap).

Maximum 20 gyerek van egy osztályban, és egy osztályra két tanár jut. Nem feltétlen vannak bent egyszerre, általában egyik nap az egyik, másik nap a másik, vagy első 3 nap az egyik, másik két nap a másik. Tanártól függ.

Minden évben keverik az osztályokat. Ezalatt azt értem, hogy minden évben új osztálytársakat kapnak és új tanárokat. Egyesek szerint azért, hogy a gyerekek hozzászokjanak az új emberekhez, és könnyebben menjen a beilleszkedés, barátkozás a későbbiekben.

 

007.jpg

 Az első iskolánk Ontárióban.

 

Ontárióban a gyerekek abban az évben kezdik az iskolát amelyik évben betöltik a 4. életévüket decemberig. Mindegy melyik hónapban született a gyermek, itt nem lesz év vesztes mint Magyarországon. Tehát ha teszem azt idén december 31-én tölti a 4. életévét, akkor bizony idén szeptemberben (mikor még csak 3 éves) kezdi az iskolát. Ha január 1-jén, akkor jövő szeptemberben kezd.

Itt úgy néz ki a rendszer, hogy két év iskola előkészítő van (JK-Junior Kindergarden, és SK- Senior Kindergarden), ami kötelező az iskola része. Magyar fejjel ezt óvodának gondolnánk mivel még a gyerekek elég fiatalocskák, de ez határozottan az iskola része.

Ebben a két évben megtanítják a gyerekeknek az alapvető tudást ami kell az iskolakezdéshez. Értem ez alatt a szocializációt, (mivel véleményem szerint elég sok gyerek nem jár óvodába, hanem egyből iskolával kezd, mivel az óvoda elég drága egész Kanadában) továbbá ez idő alatt megtanítják nekik a számokat, betűket, megtanulnak írni egy alap szinten, valamint számolni és olvasni. Mire kezdi a gyermek az első osztályt, tehát ami ténylegesen a “Grade 1” addigra már tud számolni, írni olvasni. A mi esetünkben annyit tudok mondani, hogy mire bekerült 6 évesen a lányunk az első osztályba, már folyékonyan olvasott, tudott számolni, írni, tehát már ezzel előnyben van egy magyar gyerekkel szemben, aki 7 évesen csöppen bele eme remek dolgok tanulásába :-)

És itt is 8 éves az általános iskola. Vagyis 2+8 ha a két kindergardent is hozzávesszük.

 

008.jpg

 

Itt az iskola köszönő viszonyban sincs a magyar iskolákkal már amennyire emlékeim nem csalnak. Itt nincs házi feladat, feleltetés, röpdolgozat, piros meg fekete pont meg hasonló finomságok, melyek véleményem szerint a gyermekeket stressz helyzetbe hozza. Hangoztatom, hogy még csak most kezdjük a 3. osztályt, tehát én ez időről beszélek, később, a felsőbb tagozatban lehet várható lesz ilyesmi, de arról majd akkor írok részletesebben.

Itt a gyerekek szeretnek iskolába járni, nincs rajtuk az a nyomás mint a magyar iskolákban, hogy szegény gyerek gyomorgörccsel megy iskolába, frusztráltak és stresszesek. A tanárok fel is hívják a figyelmet a szülőknek, hogy ha a gyerek azt mondja otthon hogy nem akar iskolába menni vagy nem szeret oda járni azonnal szóljunk, és akkor megbeszélik mi lehet a baj, és orvosolják a helyzetet.

Hiányzásról annyit, hogy ha a gyerek beteg, vagy csak valamiért nem tud iskolába menni mert mondjuk a családnak valamilyen személyes dolga akad akkor nem kell orvoshoz rohanni igazolásért. Azt csak az egyetemen kérik sehol máshol.

Itt elég ha a szülő betelefonál iskolakezdés előtt a suliba, megmondja kicsoda, melyik gyerekről van szó, melyik osztályba jár, melyik tanárhoz majd közli hogy beteg, és nem megy ma, vagy x napig suliba. Ennyi. Ugyanez a késéssel. Ha nem szólunk a tanárnak, beírja igazolatlannak, ami később rákerül a "report cardra".

Ontárióban 9:30 körül kezdődik az iskola, és kb 15:30-ig tart. Mindenkinek minden nap hétfőtől péntekig.

Lehet vinni a gyereket autóval iskolába, de a forgalom miatt a sétát meg az iskolabuszt ajánlják. Iskola után a tanárok kiviszik a gyerekeket az udvarra és várják a szülőket. Egyedül nem mehetnek sehova. Van max 10 perced felvenni a gyereket ha gyalog jártok suliba vagy mész érte kocsival. Ha lekésed akkor a titkárságon megtalálod a rád csillogó szemmel váró kicsikédet.

Iskolabusz ingyenes, csak akkor lehet igénybe venni, ha kellő távolságra laksz az iskolátol, tehát egy 10 perces séta miatt nem ülhetsz fel rá. Mi 1.1 km-re lakunk a sulitól, ami náluk még “walking distance” és ezért iskolabuszt még hírből se láttam erre :-D

Meg vannak szabva a megállók, és pontos időrend van mikor jön-megy a sulibusz. Szülőnek ott kell lennie mind a felszálláskor iskolába menet, mind a leszálláskor hazafelé. Értelemszerűen csak a kicsiknél, a felsősöknél nem. Addig le se engedik a buszról amíg anyu, vagy apu oda nem ment. Akárkinek se adják oda a gyereket, csak annak aki rajta szerepel az előzőleg kitöltött jelentkezési lapon. Legelső nap megismerkedsz a buszsofőrrel, később már tudni fogja, hogy kinek is a szülője vagy, nincs minden nap névsorolvasás :-)

 

001.png

 A jelenlegi iskola udvara, két játszótérrel.

 

Van egy ebédszünet ami 40-50 perces, és vannak kisebb szünetek amik kb 20 percesek. Minden szünetben kimennek az udvarra játszani, levegőzni. Télen is ha esik ha fúj :-D Minden iskolának van saját játszótere,(a jelenlegi iskolában két játszótér is van) vagy egy állami játszó a közelben, legalábbis eddig ez a tapasztalat.

Az iskola ingyenes. A tanszerekért se kell fizetni mindent az iskola biztosít.

A gyerekeknek csak váltóruhát, benti cipőt, ebédet kell vinniük meg egy ziplog tasakot amibe bele szokták rakni a hazahozandó dolgokat amit bent alkotnak ,vagy amit a tanár küld. Valamint van “agenda” (egy vastag spirálfüzet), ami egyfajta üzenőfüzetnek felel meg, ebben benne van a gyerek neve, címe, iskola neve, az iskolai szabályzat (pl. hogy milyen ruha megengedett), csengetési rend, és a többi része olyan mint egy naptár, vagy határidőnapló, ahova lehet írogatni. Ide szoktak beleírni, hogy mit csináltak aznap, vagy ha a tanár akar valamit üzenni a szülőnek, vagy fordítva ezt lehet használni. Tehát ebből is látszik, hogy a gyerekek nem szakadnak meg az iskolatáska súlya alatt mivel csak az ebédlő táskájuk, meg egy ziplog tasak van benne néhány papírral valamint az agenda. Semmi más. Tanszert nem hoznak haza, könyveket se.

Testnevelési órára a cuccot se kell vinni külön, abban tornáznak amiben mennek iskolába.

 

003-horz_1.jpg

A játszóterek. Minőségi anyagokból, szép igényes kialakításban.

 

Hetente egyszer van könyvtár látogatás az iskolában, ami ingyenes, és heti egy könyvet hazahozhat amit a következő héten vissza kell vinni.

Az osztályból is minden nap haza lehet hozni könyveket, amit másnap vissza kell vinni. Ő választja ki mit akar olvasni, a tanár nem szól bele. Van egy lista amire fel lehet jegyezni, hogy mit olvasott, és mikor. Egy nap egy sort lehet használni, ha eléri az 50-et 100-at stb, jutalmat kap. Valami kis apróság, nem kell nagy dolgokra gondolni. Ezzel is ösztönzik, és bátorítják őket.

Gyakori, az osztálykirándulás is ami 1-1 nap, tehát nem ottalvós buli, hanem iskolaidőben elintézik. Eddig voltak méhészetnél, múzeumban, jég korizni, úszni.

Ontárióban negyedévente van bizonyítvány “report card” sima A4-es papír, több oldalas, általában 4, nem az otthon megszokott bizonyítvány, itt olyan nem létezik, mivel nincs feleltetés, dolgozat, így nincs bizi se. Ezen a report card-on nem tantárgyak vannak, hanem készségek, pl.: matek, olvasás, írás, sport, tánc, zene, társas viselkedés, tudomány meg hasonló bejegyzések, a gyerek képességeiről. Valamint nem jegyeket osztogatnak, hanem szöveges értékelést. Dolgozatok híján azt nézi a tanár, hogy teljesít a gyerek az iskolában napi szinten.

És hogy mit csinálnak egész nap? Rajzolnak, festenek, olvasnak, mindenkinek van külön Ipad-ja amit az iskola biztosít, mindenféle tudományos kísérletet végeznek, pl.: nagyon az elején hogy ha 2 színt összekeverünk, milyen színt kapunk, történeteket írnak adott témakörben, heti kétszer van tesi óra, tanulnak összeadni kivonni szorozni osztani, hasonló mintha dolgozat lenne de a tanár nem osztályoz, csak leellenőrzi, és ha jó, ad rá matricát. És ha elérsz egy szintet akkor kapsz egy nehezebb feladatsort és így tovább. Legutóbb minden gyerek kapott 1-1 hernyót, és azt tanulták, hogy lesz belőle pillangó. A végén mindenkinek lett sajátja. És még sorolhatnám, tehát ilyen tudományos dolgokra lehet gondolni, és még sorolhatnám. Az új iskolájában van énekóra is, és furulya a kötelező hangszer jelen pillanatban, amit az iskola biztosít.

Első két évben, vagyis a kindergardenekben nincs osztályzat, csak a szöveges értékelés, mellette egy betűvel (E-excelent, G-good, S- Satisfied, és van még egy arra nem emlékszem, az a legrosszabb kategória) később első osztálytól jönnek az osztályzatok szintén betűkkel A-tól F-ig, de szöveges értékelés itt is van minden kategóriához amit tanultak. Az “A” a legjobb, amire azt írják, hogy túlszárnyalja az elvárásokat az adott évfolyamhoz képest, a “B” hogy megfelel az elvárásoknak, es így tovább. Semmi köze a mi általunk megszokott 1-5-os osztályzáshoz de ha valamilyen szinten össze akarnám hasonlítani, akkor én úgy osztanám be, hogy az A-B-az 5-os, C-4-es, D-3as, E-2-es F-1-es.

Év végén nincs évzáró ünnepség, csak egy sima tanítási nap. Nem kell ott lenni a nagyok ballagási ünnepségénél. Szóval hirtelen ennyi jutott eszembe.

 

 

Most akkor jöjjön Brit Kolumbia.

Itt egy évvel később kezdődik az iskola, tehát a betöltött 5. életévben, és emiatt egy éves a kindergarden.

Itt egy órával korábban kezdődik a suli, 8:25-kor és 14:35-ig tart. Ebédszünet 55 perc hosszú, valamint van egy 20 perces szünet is.

Hangsúlyozom, hogy iskolánként változik a csengetési rend.

Tanárok rendkívül barátságosak itt is, Ontárióban is, igazgató szintúgy.

Ebben a suliban pl.: ő kíséri ki a gyerekeket az iskolabuszhoz, akik azzal mennek haza, és ő felügyel reggelente is az udvaron amíg be nem csengetnek. Nagyon laza, nem az igazgatói irodában öltönyben ücsörgős tipus. Minden gyereknek köszön kivétel nélkül reggel is meg délután is. Iskolai elfoglaltság hasonló mint Ontárióban, nincs doga, év közbeni osztályzás, stb.

Itt félévente van bizonyítvány osztás, szintén szöveges értékeléssel. Iskolánként változik, az előző BC-s suliban adtak ugyanúgy betűket mint ON-ban, a mostaniban viszont 4 szó közül egyikhez kerül egy X 1-1 kategóriában. Ezek: not et meeting, approaching, meeting, exceeding expectations. A kategóriák pedig most 2. évben ezek voltak: arts, career, english language arts (ezen belül van a speaking and listening, reading es writing), mathematics, physical and health education, sience, social studies, daily physical activity, work habits, social responsibility.

 

Itt BC-ben az iskola ingyenes, viszont a tanszerért fizetni kell. Könyveket szintén nem kell venni, azt az iskola állja, nekünk csak az iskolai csomagot kell megvenni amit ők előzőleg összeállítottak, adtak rá kedvezményt, így mindenki ugyanazt kapja, és nem kell a bolttal szórakozni és járni a sorokat a cuccok után, valamint egységes lesz, így a gyerekek nem szembesülnek a társadalmi rétegekkel, hogy de ennek, és ennek ilyen meg olyan van, akkor nekem is olyan kell. Mindenki ugyanazt kapja. Online megkapjuk a listát előző tanév végén, lesz rajta egy kód amit be kell írni, gyerek neve, iskola neve, amit online szépen bepötyögünk, és voálá, fel is hozza a listát, tehát nem kell ott se keresgélni a termékeket. Kifizetjük és tanévkezdéskor a gyerek megkapja a suliban a saját csomagját. A csomag áráról csak annyit, hogy nekünk 65 kanadai dollárba került, ami a kanadai átlagfizetéshez mérve, nem jelent terhet a családoknak. Ha a mai árfolyamon (205ft) nézzük, akkor ez 13400ft-s kiadás.

 

011-vert.jpg

Ezt kapja minden diák, nincs kivétel.

 

Idén szeptember 5-én kezdődik a suli nekünk, és június 29-ig tart.

Ebben a suliban az első, és utolsó nap csak 1-1 órás, nem kell bent lenni egész nap mint Ontárióban, meg az előző suliban itt BC-ben.

Szünetek amik vannak: van az a 8 nap ami a tanárok miatt van, ezek úgynevezett “non-Instructional” napok, vagyis Planning Day. ezek mindig péntekre esnek. A tanárok ilyenkor összeülnek, és megvitatják a tantervet.

Vannak az ünnepnapok (6nap), amikor nincs iskola.

Van a téli szünet ami 2 hét.

Tavaszi szünet, ami Ontárióban 1 hét volt, de itt BC-ben 2 hét.

Valamint a nyári szünet.

És itt nincs ledolgozandó nap, mint otthon. Legalábbis az én időmben otthon mikor jött az ünnep ami mondjuk keddre esett megkaptuk a hétfőt is szabadnak, ami miatt később be kellett menni következő szombaton.

Na itt ilyen nincs.

 

 

 

Kanada Iskola British Columbia Ontario