Igen megszereztem a jogsit, és végre egyedül vághattam neki a kanadai utaknak.De azért ez sem volt ilyen egyszerű, hogy csak úgy elengedtek a nagyvilágba.Az volt a menetrend, hogy először próbautakra küldtek, hogy beletanuljak a papírmunkába, meg belerázódjak a vezetésbe. Elsőre egy International I-9400-s kamiont kaptam, ami erősen hasonlított egy kiöregedett IFA-ra, ami úgy is ment.

Az első fuvar burgonya volt Ontario-ba, onnan meg fagyasztott húst hoztunk vissza Moncton-ba, ami New Brunswick megyében van. Ez igazából Kanada keleti partvidéke, ami több szigetből, és megyéből áll. Ide tartozik a szárazföld, New Brunswick, és Nova Scotia, és két nagy sziget, Prince Edward Island, és Newfoundland. Későbbiekben volt mindhez szerencsém.
Na a második fuvarnál már bedobtak a mély vízbe. Át kellett lépnem a határt, és az USA-ba kellett szállítani. Először ömlesztett burgonyát vittem Virginiába, majd dinnyét vettem fel, és azt pedig Ajaxba, Ontario megyében adtam le. Ezek után húst vettem fel, és azt pedig Nova Scotia-ba kellett vinni két címre, majd irány haza a szigetre (PEI) Ez egy 9 napos túra volt ami elsőre izgalmas, és felejthetetlen élmény volt. Kanada, USA, kamion. Mi kell még?

Na ja. Volt ilyen is. Természetesen nem nekem kellett kicserélni, hanem küldtek mobil gumist, aki megcsinálta.

A kamionsofőr legjobb barátja. 20db-s kiszerelésben.

A harmadik fuvar szintén az államokba vezetett, és ugyan az volt mint az előző. Tehát krump-lí Bridgeportba, majd miután leraktam, becsúszott egy 1 napos várakozás. A következő nap jött az üzenet a kommunikátorra, hogy irány Philadelphia, ahonnan banánt vettem fel, és Vágtázás vissza Kanadába, Ajaxba. Minden gond nélkül leszállítottam a banánt, és megint várakozó állásba tettek. Másnap irány Brampton, fagyasztott húsért, amit Monctonba kellett elvinnem. Szombat reggeli időpontom volt, de közben jött egy üzenet, hogy akasszam le a pótot a lerakón, és irány vissza
a telephely (PEI) Így már pénteken este hazaértem.

A szerződéssel a zsebembe már tudtam tervezni a jövőt Kanadában.
Az első fontos dolog az volt, hogy le kellett vizsgázni (újra) a kamionra.
Ugyanis itt Kanadában nem fogadják el a Magyar kamionos jogosítványt.
Szóval újra KRESZ, elmélet, gyakorlat, és airbrake, vizsga.
De ez tartományonként változik, mert itt ez megengedett.
Addig is, amíg nincs meg a kanadai jogsi, a cég telephelyén kellett dolgoznom.
Ez abból állt, hogy a telephelyen lévő kamionokat, és pótkocsikat kellett sorba rendeznem,
vagy lemosnom, illetve a műhelybe kellett segítenem, hol kereket cserélni, hol takarítani.
Nem egy acélos munka, de addig amíg nincs jogsi, nincs rohangálás a csőrössel.

Néha kimentem egy egy sofőrrel burgonyát rakodni, mert már annak volt a szezonja.
Azt érdemes tudni PEI-ről, hogy Kanada burgonyatermelő nagyhatalma. Innen főleg ezt, és friss, vagy mélyhűtött halat kellett szállítani.

A burgonyát ömlesztve rakodják be a kamion pótkocsijába, ami nem valami gyors, viszont elég lassú folyamat.

Egy ilyen fuvar után ki kellett fertőtleníteni a pótot. Ezt természetesen nem mi végeztük, hanem erre szakosodott mobil tisztító egységek jönnek, és fertőtlenítenek egy jelentősebb összegért.

Egyszer kimentünk egy gyors fuvarra, ami azután 3 napos lett. A sztori úgy kezdődött, hogy elmentünk a felrakóra, ahol élő homárt kellett felrakni, és elszállítani egy pici szigetre, Grand Manan, Nova Scotia mellé. A berakodás szépen elhúzódott, 3 órán keresztül piszmogtak vele, majd indulás a célállomásra.

Mivel egy távolabbi szigetről volt szó, ezért nem volt híd, kompozni kellett, amit én nem neveztem volna kompnak, csak egy lélekvesztőnek jóindulattal. Kb. 2 kamion fért fel rá, az is csak lapjával, szóval így indultunk neki a 1,5 órás hajókirándulásnak. A szigeten várt ránk egy másik kamion, ami elkísért a lerakóhoz. Na azt nem gondoltam volna, hogy kézzel fogják kirakni a homárokat. Megint eltelt egy jelentősebb idő a napból így a végén siettünk vissza a komphoz, hogy még aznap elérjük az utolsót. Na nem így lett. Ott derült ki, hogy a nagy komp, amire felfér vagy 30 kamion, lerohadt, és csak ez a kis ladik lesz napokig. Ezzel nem lett volna semmi baj, csak mi egy rendesen megtermett sor végén álltunk, és ez azt jelentette, hogy csak 3 nap múlva tudunk visszaindulni Nova Scotia-ba. Nos, nesze neked gyors fuvar!!

A történetem, még valamikor 2009-ben kezdődött, amikor Magyar országon kamionoztam, és éltem.
Azt mondanom sem kell, hogy akkoriban nem állt a helyzet magaslatán a Magyar gazdaság, és az életszínvonal sem volt valami fényes. Ezért foglalkoztatott a kivándorlás gondolata, akár az USA-ba, vagy Kanadába. Ekkor találtam rá egy blogra, amit egy Magyar kamionos vezetett a kanadai mindennapjairól. Családommal megbeszéltük, hogy belevágunk a nagy kalandba, és megpróbálunk letelepedni Kanadában. Úgy terveztük, hogy elsőnek én megyek ki egyedül és, ha már kicsit félretettem a keresetemből, akkor jön a család többi tagja is ( a feleségem, és akkor egy éves kislányom). Rengeteg levél váltás, az iratok beszerzése, hiteles fordítása (OFFI- Országos Fordító, és Fordításhitelesítő Iroda) kb. 1 hónapot vett igénybe. Eljött a nagy nap. Irány a reptér Budapest, majd onnan Frankfurt, 2 órás út.

Onnan egy másik géppel egy röpke 8 órás úttal, 2011 Június 6.-n megérkeztem Kanadába. A repülőgép Halifaxban, Nova Scotia-ban landolt, szomszédos tartomány az én célállomásommal, ami a Prince Edward Island volt, azon belül is Charlottetown. Ez Kanada keleti partján helyezkedik el. A repülőtéren béreltem egy autót, és irány a motel. A megérkezésem után ott álltam az utcán, és csak néztem a sok v-6, és v-8-as autókat. Szerintem mondanom sem kell, hogy európai autóhoz szokott szemem nem tudott betelni a látvánnyal. Na és persze a csőrös nagy vasak.

Másnap reggel, azonnal mentem laptopot és telefont venni a Future-Shop-ba, ahol beszereztem a kívánt portékát. Akkor számolgatva, és viszonyítva a Magyar árakhoz, kb. 40%-al olcsóbban kaptam meg, ami azért elég szembetűnő különbség volt. Előre megbeszélt interjúk voltak pár cégnél, de úgy döntöttem, hogy egyenesen PEI-re megyek, és ott kezdek. Az interjú előtt nagy volt az izgalom, mégis csak egy idegen ország, idegen nyelv, idegen emberek. Itt szögezném le, ha valaki ki akar jönni ide kamionozni akkor kösse fel a gatyáját, és jól beszéljen Angolul, mert nélküle csak pislogni fog mint hal a szatyorban. Nekem sem volt valami acélos az Angol tudásom. A megbeszélés úgy 20 percig tartott, ami reggel volt. Utána a főnök mondta, hogy menjünk ki egy próbavezetésre. A fiával mentem ki egy igazi csőrös kamionnal. Itt már éreztem, hogy jó helyen vagyok. 18 kerék, 23 méter, igazi hamisítatlan amerikai nagy vas, egy International Prostar volt. Na mondjuk a váltás nem ment valami fényesen. Nekem a recsegős fajta jutott, és valahogy nem találtam a sebesség fokozatokat, de segítettek, és nem volt azért olyan nagy égés. Ez sem tartott 15-20 percnél tovább, majd mondta, hogy menjünk vissza a telephelyre. Az irodában meg is kaptam a szerződés, és már kész is voltunk.

Szóval így kezdődött az én új életem Kanadában.

Üdvözöllek kedves látogató. Ezt a blogot azért kezdtem el írni, hogy lehetőségeimhez mérten
betekintést tudjak adni a kanadai mindennapokba, egy kamionos életén keresztül.
Megpróbálom bemutatni a kamionozás itteni szabályait, lehetőségeit, szépségét, és olykor az árnyoldalait is. Ha kedvet kaptál az olvasáshoz, és érdeklődsz a kanadai élet felől, akkor jó helyen jársz. Köszönöm az érdeklődésed.

Jó olvasást kívánok.